Öreg Bohóc áll a porond közepén.
Szomorkodik, két szeme a könnytől ég.
"Ne sírj, Bohóc!" - kiáltják az emberek.
"Szép az élet! Szomorkodni nem lehet!"

De a Bohóc nem hallja e szavakat,
Sír, kesereg de nem mondja, hogy mi miatt.
Két szeméből a könny egyre csak pereg
Nézik, nézik, de nem értik az emberek

A közönségből előlép egy kisgyerek,
Porondra lép, a Bohóchoz odamegy.
"Miért sírsz, Bohóc?" - kérdezi, és odalép
"Ne sírj, Bohóc! Hisz az élet csodaszép!"

A Bohóc a könnyes szemét megtörli,
Alig látja, hisz a gyermek oly pici.
"Ne sírj, Bohóc! Inkább játszd a szereped
Az előadást várják már a gyerekek!"

"Nincsen kedvem, nem tudok már játszani.
Öreg vagyok, úgy el tudok fáradni"
"Kérlek, Bohóc, játssz nekünk egy szerepet
Hiszen tudod, imádnak a gyerekek
S a közönség is várja már a műsorod
Rajta, Bohóc! Itt az idő, tedd dolgod!"

Az Öreg Bohóc nem mozdítja a fejét,
Néz a földre, hol jegyek vannak szerteszét
"Játsszál, Bohóc!" - hangzik fel a dicshimnusz:
"Bohóc nélkül nem is cirkusz a Cirkusz!"

Zsebéből egy kis trombitát vesz elő,
De kezéből kiszáll minden volt erő.
Hiába fújja, néma marad hangszere,
Erőlködve nem szólal meg a zene.

A közönség tombol, hogy ez hogy lehet?
Ha nincsen játék, miért fizették a jegyet?
Az öreg Bohóc képtelen már játszani
Leül a földre, és nagyon elkezd zokogni

Ám a gyerek nem hagy békét mellette
A kezéből a trombitát kivette.
"Na, Te Bohóc, ha nem vagy képes játszani,
Én fogok majd Tehelyetted zenélni."

A közönség téblábol: "Ez hogy lehet?
A bohóc helyett hogyan játszhat egy gyerek?"
Ám hirtelen megszólalt a trombita,
Mint az éjben az ébresztő harsona.

Néz a bohóc a gyerekre csendesen
"Játszok Neked, hogy rossz kedved ne legyen."
Újra megint megszólal a trombita
S végre látszik a vén Bohóc mosolya

"Látod, Bohóc? Tapsolnak az emberek!
Játszani kell Neked is a szereped!"
Zsebébe nyúl, és egy másik hangszert vesz elő,
S átnyújtja a Bohócnak, hogy játsszon ő!
/Szöllösi Judit/